2017. 10. 20. 16:40 Becsukom a szemem és csak hallgatom
a hullámokat, a gyerekzsivajt, még éppen van ereje a napnak.
Hongkong, Stanely Beach. Nagyon szeretem HongKongot, jó itt. Vannak
körülöttem sikítozó és egyfolytában fotózkodó kínaiak, pózoló európai
lánycsapat, kaukázusi apa a kislányával, homokvárat építő gyerekek, magazinból
itt termett idilli pár… Mindenki.
Másfél év
után is el tudnak varázsolni Dél-Ázsia színei, az apró részletek, az, hogy ez
velem történik. Tegnap késő este sétáltam vissza a shenzheni hotelbe és azon
tűnődtem, hogy mennyire nagy dolog, hogy itt vagyok, és nem félek, sőt imádom.
Amikor Tianjinben vagyok, nem érzem ezt, sokkal egyhangúbb és ridegebb az a
környék, és szmogos, én pedig gyakran stresszes, szóval nem szerencsés
kombináció. J
Szeretném
gyakrabban úgy érezni magam, ahogy most, nyugodtnak és szabadnak.
3 hete
találkoztam a barátnőimmel Balin, és nagyon nagyon klassz érzés volt végre
velük lenni, élőben beszélgetni, ahogy a normális emberek teszik a barátaikkal.
Bárcsak gyakrabban lenne ilyen. Bárcsak közelebb lennének.
Nade most
már végképp nem kezdek el siránkozni, hiszen 2 hónap múlva újra találkozunk J
2017. 10.22. 9:30 Már a kedvenc olasz éttermemben ülök (csak
Kínában kedvenc, nem űbereli az otthoni 2Spaghit), és fél óra múlva indulok a
reptérre, megyek vissza Tianjinbe. Még csak ébredezik a város, a
felhőkarcolókon átszűrődnek a friss napsugarak, csiripelnek a madarak,
konyhazaj, és persze egy-egy lendületes turházás – nehogy elfelejtsem, hol is
vagyok J
Annyi
mindent megmutatnék Nektek és elraktároznám későbbre, de Kínát nem lehet
lefotózni. Most épp például egy idős pár haladt el bizonytalanul az étterem
mellett egy meghatározhatatlan, platós, bicikliszerű járgánnyal, amin trehányul
hevert egy kisebb édespurgonya kupac és egy sütő – gondolom, mennek sültkrumplit árulni egy
forgalmas útkereszteződéshez.
Nemrég
írtam egy (újabb) listát arról, hogy miben különbözik Kína, a kínai emberek, a
kínai kultúra a miénktől – az én szemüvegemen keresztül:
-
itt
nem csak akkor kerül elő az esernyő, ha esik, hanem akkor is, ha süt a nap. Sőt
még kesztyűt is viselnek, hogy megvédjék bőrüket a barnulástól/sárgulástól. Az
itteni boltokban is lehet kapni otthonról ismert márkájú krémeket, de az ázsiai
piacra szabva gyakran bőrfehérítő adalékkal. Van egyfajta fehérember utánzási
trend, és képesek egészen abszurd dolgokat is megtenni. Dél-Koreában például
virágzik a plasztikai sebészet, nők töretik ketté a combcsontjukat, hogy aztán
meghosszabbíttassák, és azáltal magasabbak legyenek…
-
Reggelire
gyakran esznek olajos, olajban sült ételeket. Ezt, ha sietnek, akkor az utcán
veszik meg és zacskóban viszik be a munkahelyre. Képzeljétek el, amikor a
kollégám megérkezik reggel, és leteszi az asztalom mellé a rántottáját egy
zacskóban :D
-
A
másik tipikus reggeli a szójatej. Ezt maguk készítik el otthon, szinte minden
háztartásban van erre alkalmatos gép. Nekem nem ízlik. Mióta kint vagyok szinte
egyáltalán nem iszom tejet, se szójatejet, néha veszem kókusztejet, ami viszont
sajnos drága és nem is könnyű beszerezni.
-
Köpködés,
orrváladék leszívása, pukizás, csámcsogás, büfögés bárhol, bármikor. Női
kollégám simán elbüfögi magát mellettem az irodában, és a repülőn mellettem ülő
öltönyös csávó is lazán beleturház a papírzacskóba, ha úgy tartja kedve.
Ilyekor mindig mérgesen nézek rájuk :D
-
A
hagyományos kínai WC különbözik az angol WC-től és a reptereken, éttermekben
gyakran még mostanság is csak az van. Ez ún. török WC, ami tulajdonképpen egy
lyuk a földön és guggolva tudja az ember elvégezni a dolgát. A WC papírt pedig
a szemetesbe kell dobni. Utóbbi még az irodában is így van!! (Balin mindezt megspékelve
még WC öblítő sem volt, a mellette lévő vödörből kellett vizet mernünk – fotó
lejjebb)
-
Ebéd
után alszanak, hétköznap is, igen, az irodában is. Ráborulnak az asztalra és
10-20 perc csendes pihenőt tartanak. Aludni egyébként bárhol tudnak, Ikeában,
utcán egy padon, földön…
-
Korábban
már írtam, hogy a taxi rettentően olcsó. Tiajinben 10 perc kb 400 Ft. A taxit
szerencsére nem telefonon kell hívni, hanem leintjük az utcán. Ha pirosan
világít a kis lámpa a taxi elején, akkor szabad, akármennyire is nem logikus.
Shanghaiban például a zöld a szabad, piros a foglalt.
-
A
csapvíz nagyon nem iható. A legtöbb étteremben alapból szolgálnak fel vizet melegen,
ami gyakran büdös. Néha zuhanyzás közben is érzem a víz fura szagát. (még
víztisztító szűrőn keresztül is)
-
Pálcikával
esznek mindent, még a levest is, csak ahhoz pluszban használnak még kanalat.
Mindez nyilván nem újdonság, de anno azért én meglepődtem, hogy nincs más
opció, nem lehet pálcika helyett kést-villát kérni, mert a legtöbb helyen
nincs.
-
A
kínai gasztronómiában nincs sorrendje az ételeknek, mint nálunk az előétel,
leves, főétel és desszert. Általában nagyobb társasággal mennek étterembe, sokféle
ételt rendelnek, és ezt egyenként hozza ki a pincer, néha a leves, vagy a rizs
az utolsó. Mindenki eszik mindenből, de a kínai etikett szerint a szenior
(legidősebb, legrangosabb, leggazdagabb) kóstol elsőként.
-
Ha
egy falat leesik az asztalra, nem lehet felkapni és megenni, mert ők maguk is
tisztában vannak vele, hogy a higiénia szintje alacsony. Én az első időkben
reflexből felvettem az ételt, de rám szóltak a kollégák, hogy tegyem félre.
-
Míg
otthon az életkorral növekszik a szabadság száma, itt átlagosan 10 nap jár
(legalábbis a cégnél, ahol dolgozom, így van). Ezen felül van 2-szer egy hétig
tartó állami ünnep, amikor nem kell dolgozni.
Az egyik január végén/február elején a kínai újév, a másik pedig az ún.
golden week októberben. Képzelhetitek, hogy ilyenkor az egekben vannak a
repjegyárak, és minden népszerű turista látványosságnál kígyózó sorok és tömeg.
-
Amiben
viszont Kína igazán fejlett az a vonatközlekedés és az online business. Van két
applikáció ami tulajdonképpen a kínaiak köldökzsinórja: weChat és Alipay.
Mindkettővel lehet fizetni szinte mindenhol QR kód segítségével szuper gyorsan
és szuper kényelmesen. Az appot regisztrációkor össze lehet szinkronizálni a
bankszámláddal és már indíthatóak is a tranzakciók. weChaten a barátaidnak is
tudsz utalni, azonnal ott van a pénz. Az elérhető funkciók köre rohamosan
bővül, már hitelt is nyújtanak, ráadásul a hiteligénylés kb 3 kattintás, és 2
percen belül a számlán van az összeg. Nem kell bankfiókba menni mindenféle
papírral és napokat várni a bírálat eredményére majd a folyósításra. Az más
kérdés, hogy cserébe mindent tudnak ezek a cégek kb az egész kínai
társadalomról: kik a barátaid, mennyi pénz van a számládon, chat funkció lévén
a tartalom is ismert, személyes adatok, vásárlási szokások. Az Alipay például
pontokkal jutalmazza, ha egyéb infokat is megadsz magadról, és aztán lehet
versenyezni, ki hány pontnál tart. okos J
-
A
kínaiaknak mindenhova kell vízum, ha el akarják hagyni Kínát. Visszatérve az előző
témához, minél több Alipay pontod van, annál könnyebben kapsz vízumot.
-
Noha
nemrég eltörölték az egy gyermekes szabályt, a fiatalok továbbra sem vállalnak
második gyereket, mivel drága. Kínában szülés után az anyuka csak ~3 hónapot
van otthon, utána megy vissza dolgozni és a nagymama neveli a gyerkőcöt. A
bölcsi, óvoda, iskola mind nagyon drága, ha színvonalas intézményt választanak
a szülők. Ahhoz, hogy a gyerek bekerülhessen egy jó iskolába, a lakcím a suli
körzetében kell legyen. Ennek az a következménye, hogy a jó iskolák mellet
piszkosul drágák az ingatlanok, sőt az ingatlanos az iskola hirdetésével adja
el az apartmant. Mivel sokan vannak, óriási a verseny aztán a neves
egyetemekért. Egy gyerek lévén az egész család a csemetébe invesztál, fizetik a
méregdrága magánórákat, majd külföldre küldik, hogy tapasztalatot szerezzen, pár
év után hazatárjen és gondoskodjon az egész famíliáról. Nagy a teher a
tizen-huszonéveseken.
-
Aki
kimegy külföldre, végül szinte mind hazatér. Egyrészt lejár a vízum, másrészt
itt az idő törleszteni a családnak. El se tudom képzelni, hogy az egyik
munkatársam hogy érezhette magát, amikor 5 Kanadában töltött év után hazatért a
szmogos Tianjinbe…
-
Ha
a szülő megbetegszik, a gyerek teljes mellszélességgel mellette van, még a munkahelyüket
is feláldozzák, ha ez kell ahhoz, hogy ápolják a mamát/papát. Joyce nevű
kollégám a harmincas évei elején jár, házas, van egy tündéri kislánya. Ő az
anyukájával és a kislányával él, amíg dolgozik, a nagymama vigyáz a gyermekére.
Apuka pedig az ő édesanyjánál lakik, mivel az ápolásra szorul. Csak hétvégente
találkoznak.
-
Mindennek
megvan a rendje, nincsenek kérdések, csak bemagolt szabályok szerinti élet.
Először a szülők döntenek a gyermek helyett, aztán pedig az állam. Ilyen
környezetben nehéz kialakítani saját énképet saját jövőképpel, hiszen
tulajdonképpen az már ki lett találva. Ezért van az, hogy a munkában is kisebb
az önállóság és a kreativitás, mint azt otthon tapasztaltam. Nem mernek
felelősséget vállani a döntéseikért. Azt gondolom, hogy mindez érthető is a
fentiek tükrében.
-
30
éves korra szinte kötelezően ajánlott megházasodni, amúgy ciki vagy. Ezzel
kapcsolatban a szülői nyomás egyenlő az otthonival csak kb 50 évvel ezelőtt
nagyszüleink idejében.
Nyilván én
most nagyon általánosítottam, és egyre többen járnak nyitott szemmel és
szívvel, próbálják lerázni a béklyókat, de nem könnyű. Főleg úgy, hogy az állam
ismét szigorít az elérhető internetes tartalmakat illetően, még kevésbé lesz
elérhető az, ami nem kínai és újfajta gondolatokat oszt meg, pl facebook, whats
app, Instagram, google
Kína az
ellentétek országa, és ennek megfelelően az én viszonyom és eléggé kétpólusú, olyan
ez mint egy viharos kapcsolat: néha szeretem, néha nem, van amit igen, van amit
nagyon nem. És hát az ilyen se veled se
nélküled kapcsolatokat, ha társas viszonyokról van szó, általában jobb nem túl
sokáig fenntartani, legalábbis nem napi szinten. Szóval én is ennek megfelelően
teszek J
és most néhány
fotó Baliról: (a képen szereplők utólagos engedelmével)
