7 hónapja írtam utoljára. Mióta a DSM része az életemnek, az a felület az, ahova kiírom "magamat" - s noha nem feltétlenül személyes sztorikat osztok meg, mégis magamból írok, így utána már nem jön az ihlet egy nagyobb volumenű blog poszt létrehozására. Most viszont már pár hete érik bennem a gondolat...
Ahogy visszaolvastam az előző bejegyzést arról, hogy milyen fókuszt szeretnék az idei évre, azt gondolom, hogy elégedett vagyok. Az őszi Bali még várat magára, de cserébe a DSM programok megmaradtak, év eleje óta folyamatosan futottunk egymást motiválva, és a melóban is sikerült kihoznom magamból a legtöbbet, számos sikert könyvelhetek el, ami a személyes fejlődésemet is szolgálta.
És mindezek csak megágyaztak annak, hogy megérkezz hozzánk. Tudd, hogy nagy meglepetés voltál, amit gyereknapon fedeztünk fel. És hogy bár régóta vannak bennem félelmek egy kisbaba világrahozásával kapcsolatosan, most mégis tudom, hogy minden rendben lesz. Figyelem a testem szokatlan változásait. Pár napja már érzem, ahogy mozogsz bennem. Millió kérdés van, amire nem tudom a választ, de ezek most nem nyomasztanak. Nem rohanok előre. Mert tudom, hogy olvasod ezeket a sorokat. Egyszer. És ez a bizonyosság jó érzéssel tölt el. ❤️
 |
| Augusztus vége - Lake Como |
